Nemzetközi színházi előadás – iskolai közösségi szolgálat

Nemzetközi színházi program indul középsikolásoknak Budapesten a 2018 december-2019 januári időszakban a holland Theater na de Dam támogatásával. Az előadás a második világháború idejéből származó valós történetek alapján születik, a program középiskolás résztvevői által készített interjúk alapján. A próbafolyamatot Linda Bosch-Kallós Viola holland-magyar rendezőpáros vezeti angol munkanyelven.
Az előadást január 27-én mutatjuk be, a Nemzetközi Holokauszt Emléknapon, további 6 nemzetközi produkcióval egy időben: Berlin (Németország), Prága (Csehország), Brüsszel (Belgium), Madrid (Spanyolország), Koppenhága (Dánia), Carrara (Olaszország). A budapesti előadás tehát egy nemzetközi programsorozat részeként mutatkozik be, amely a holland Theater na de Dam produkció támogatásával és társszervezésével valósul meg.

A programon való részvételért összesen 30 óra iskolai közösségi szolgálatot igazolunk.

Ezt a programot neked találták ki, ha

 Szívesen dolgozol színházzal, akkor ha nincs korábbi színházas tapasztalatod
 Szívesen dolgozol angol nyelven egy nemzetközi projekt részeként
 Érdekel a világháború témája és szívesen hallasz róla első kézből
Szeretnéd kreatívan eltölteni iskolai közösségi szolgálatos óráid egy részét

 A pontos dátumokat alább olvashatod, amennyiben szeretnél részt venni az alábbi linken tudsz regisztrálni: https://goo.gl/forms/ziju68NWwca3cf1n1

A próbafolyamat munkanyelve angol, ezért a részvételhez szükséges, hogy folyékonyan kommunikálj angolul és jól értsd a beszélt nyelvet. Az előkészítő találkozók és az interjúk magyar nyelven zajlanak.

✌A program két decemberi találkozóval indul, amelyek célja: ismerkedés egymással és a témával. Január első hetében elkészítjük az interjúkat, találkozunk egy feldolgozó alkalomra, majd kezdetét veszi egy tíz napos intenzív próbafolyamat, amelynek során elkészül az előadás.

☝A programon való részvételhez szükséges, hogy minden találkozóra elgyere. Ha bármilyen kérdésed van keress telefonon: +36703632233, messengeren Kallós Viola, vagy e-mailben a szemelyes.tortenelem@gmail.com címen!

A részvételről értesítsd az iskolai kapcsolattartókat is!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!