Lurdy Mikulásgyár 2018

Kedves Érdeklődők!

Az idei évben is biztosít lehetőséget közösségi szolgálat végzésére a Lurdy Mikulásgyárban a Vöröskereszt Ifjúsági Szervezete, a szolgálatot is ők igazolják.

A helyszín a Lurdy Ház1095 Budapest, Könyves Kálmán Krt. 12-14. 

A Gyár november 30-án nyit ki, és december 21-én zár. 

A jelentkezés menete a következő: 

  • Idén is űrlappal lehet jelentkezni, a link a következő: www.bit.ly/mikulasgyar2018
  • A jelentkezés október 29-én indul. Az űrlap később is kitölthető marad, a jelentkezőket folyamatosan beosztják.
  • A jelentkezések beérkezési időpontja fontos a beosztás készítésekor, tehát jelentkezz időben!
  • Az aktuális heti beosztást legkésőbb egy héttel előtte elküldik. (Így tehát a november 30-i legkésőbb november 23-án megérkezik az érintetteknek.)
  • Az utolsó hét beosztását menet közben készítik el, és csak olyanok fognak beosztásra kerülni, akik előtte legalább egyszer voltak már.

Fontos információk a jelentkezéshez: 

  • KÉRJÜK, hogy a linken történt jelentkezést minden esetben jelentsd be az iskolai kapcsolattartóknak személyesen a 039-es irodában, vagy e-mailben, fb-on.
  • Hétköznap és hétvégén is 4 idősávban tudják foglalkoztatni a jelentkező diákokat.
  • Egy nap több sávot is lehet vállalni, de a szabályozásnak megfelelően hétköznap maximum 3, és hétvégén illetve nem tanítási napon 5 órát tudnak közösségi szolgálatként igazolni.
  • Lehetőség lesz délelőtti műszakot is vállalni. Erről igazolást állítanak ki az iskola részére, azonban közösségi szolgálatnak az az idősáv nem számolható el.
  • Nem szabtak létszámlimitet az egyes idősávoknak, viszont a végső beosztást ők készítik el, az igényeket és az elvégzendő munka mennyiségét is figyelembe véve!!!
  • Egy tanuló annyi napra, és idősávra jelentkezhet, amennyire szeretne, de nem garantálják, hogy minden időpontban tudják fogadni, amikor jönni szeretne!

Mester X – Kreatív Közösségi Szolgálat

A Mester Galéria és Közösségi Tér kreatív, kiállítás, fotózás, írás iránt érdeklődő diákok jelentkezését várja közösségi szolgálatra keddenként 15.30-17.30 között.

Ezt a programot Neked találták ki, ha:
I. Szívesen töltenéd kreatívan az iskolai közösségi szolgálatod.
II. Szeretsz csapatban dolgozni.
III. Érdekel a kiállításszervezés.

Jelentkezz és vegyél részt keddenként, összesen 6+1 alkalommal a programban, ahol közösen kutatják a fotózás, kreatív írás és interjúkészítésen keresztül a Mester utca hangulatát és arcait.
A hat hét munkájából végül egy kiállítási anyagot állítanak össze, és együtt megszervezik a programzáró kiállítást.
Felszabadult légkör, új barátságok, új tudás, ezekre számíthattok a Mester X résztvevőiként.

Bővebb információ és jelentkezés: mestergaleria@gmail.com; tel.: +36 20 514 1015

Kérjük, hogy jelentkezésedet az iskolai kapcsolattartóknak is jelentsd be!

Heti egy óra korrepetálás

16-18 éves segítő diákok jelentkezését várja a VIII. kerületi Egyszülős Központ az Üllői út 30. szám alatt.

A segítő szervezet célja, hogy az egy szülővel élő gyermekek tanulását segítse, valamint, hogy a középiskolás korosztályt közelebb hozza a diákokhoz a korrepetálás által. A bizalmi viszony érdekében a projektben résztvevők vállalják, hogy legalább fél éven keresztül heti 1 órában korrepetálást végeznek az Egyszülős Központ helyszínén általános iskolás diákoknak. A korrepetálás konkrét időpontját a helyszínen lehet egyeztetni.

Jelentkezni lehet Borókánál vagy Piroskánál a 039-es irodában folyamatosan.

 

Önkéntes ügykezelőket keres a Járókelő

A Járókelő  segít a városlakóknak abban, hogy bejelenthessék a kátyúkat, letört szemeteseket, lekopott zebrákat és egyéb közterületi problémákat a lakóhelyükön.

Az ügykezelő feladata: A beérkező bejelentések ellenőrzésében, továbbításában van szükség segítségre. Ha egy bizonyos környéken, kerületben ismerős vagy, azt is írd meg. Heti 2-3 órát kellene vállalni, otthonról végezhető munka, ami segítségével sok hasznos infót szerezhetsz az állami intézmények működéséről. Ez a tudás a mindennapi életben is hasznos lehet, főleg, ha jogi vagy közgazdasági pályára készülsz.

Ha segítenél problémákat megoldani, akkor küldd el jelentkezésed az alábbi címre: budapest@unp.hu; és jelezd Borókánál vagy Piroskánál is!

72 óra – gyerekkórházi segítség

A 72 óra kompromisszum nélkül program keretében az Új Nemzedék Közösségi Tér szervezésében valósul meg két gyermekkórház sürgősségi várótermében a várakozó gyerekek felvidítása.

Egyszeri alkalom, lehet segíteni az alábbi időpontokban és helyszíneken:

Bethesda Gyermekkórház (1146 Budapest, Bethesda u. 3.)

IDŐPONTLEHETŐSÉGEK:  2018. október 12. 14:00-16:00; vagy október 13. 14:00-16:00

A várakozó gyerekekkel színezni, társasjátékozni, mesét olvasni lehet. 8-8 fő (jelentkezési sorrendben) vehet részt. Jelentkezni lehet az időpont megjelölésével október 8-ig a budapest@unp.hu címen. Írd meg a NEVED, ISKOLÁD, SZÜLETÉSI ÉVEDET, és azt is 1-2 mondatban, MIÉRT SZERETNÉL RÉSZT VENNI EZEN A PROGRAMON és hogy MELYIK NAPON/NAPOKON ÉRSZ RÁ!

 Heim Pál Gyermekkórház sürgősségi váróterme (1089 Budapest, Üllői út 86. ’A’ épület földszint)

IDŐPONTLEHETŐSÉGEK: 2018. október 18. csütörtök 14:00-16:00, 2018. október 31. szerda 14:00-16:00, 2018. november 15. csütörtök 14:00-16:00, 2018. november 27. kedd 14:00-16:00

A várakozó gyerekekkel színezni, társasjátékozni, mesét olvasni lehet. 5-5 fő (jelentkezési sorrendben) vehet részt. Jelentkezni folyamatosan a budapest@unp.hu címen lehet. Írd meg a NEVED, ISKOLÁD, SZÜLETÉSI ÉVEDET, és azt is 1-2 mondatban, MIÉRT SZERETNÉL RÉSZT VENNI EZEN A PROGRAMON és hogy MELYIK NAPON/NAPOKON ÉRSZ RÁ!

Segíts a gyerekeknek szebbé tenni a nehéz pillanatokat!