Mikulásgyár a Lurdy Házban dec. 1-22.

Az idei évben is biztosít lehetőséget közösségi szolgálat végzésére a Lurdy Mikulásgyár.

A helyszín a Lurdy Ház1095 Budapest, Könyves Kálmán Krt. 12-14. 

A gyár december 1-én nyit ki, és 22-én zár.

A jelentkezést az előző évekhez képest jelentősen módosították, a menete a következő: 

  • Idén azt szeretnék, ha a diákok saját maguknak választanának időpontot, és jelölnék be őket az alábbi űrlap kitöltésével: www.bit.ly/mikulasgyar2017
  • A jelentkezés két körös lesz, az első november 24-én zárul. Az addig beérkezett jelentkezésekből összeállítják az első 10 nap fix beosztását, és értesítik a fiatalokat legkésőbb november 27. estig.
    Fontos: a későbbi napokra is lehet jelentkezni már az első körben, azoknak a napoknak a beosztása mindössze később készül el. 
  • A jelentkező link természetesen november 24. után is üzemel, ez a határidő azért fontos, hogy időben tudják értesíteni azokat, akik már az elejétől szeretnének becsatlakozni.
  • A Mikulásgyár második felére jelentkező fiatalokat folyamatosan értesítik a beosztás elkészülésének ütemében.

Fontos információk a jelentkezéshez: 

  • Hétköznap 3, hétvégén 4 idősávban tudják foglalkoztatni a jelentkező diákokat.
  • Egy nap több sávot is lehet vállalni, de a szabályozásnak megfelelően csak hétköznap 3, és hétvégén 5 órát tudnak közösségi szolgálatként igazolni.
  • Idén lehetőség nyílik délelőtti műszakot is vállalni. Erről igazolást állítanak ki, azonban közösségi szolgálatnak az az idősáv nem számolható el, és csak igazgatói engedéllyel lehetséges.
  • Nem szabtak létszámlimitet az egyes idősávoknak, viszont a végső beosztást ők készítik el, az igényeket és az elvégzendő munka mennyiségét is figyelembe véve.
  • Egy tanuló annyi napra, és idősávra jelentkezhet, amennyire szeretne, de nem garantálhatják, hogy minden időpontban tudják fogadni, amiben jönni szeretne.

A jelentkező űrlap linkje még egyszer: www.bit.ly/mikulasgyar2017

Kérjük, hogy amennyiben a Mikuilásgyárban szeretnél IKSZ tevékenységet végezni, jelentsd ezt be Piroskának vagy Borókának is!