“Lapról hangra” – idén is

Levél a Lapról hangrá-ról a közösségi szolgálatra készülő diákoknak

Eltelt egy hónap az iskolából, de úgy érzed, mintha a nyári szünet a világon sem lett volna? Nem elég a rengeteg házi feladat és különóra, de még azon is törnöd kellene a fejed, hogy milyen közösségi szolgálatot végezz? Mindjárt nyakadon az érettségi, és még nincs meg a kötelező óraszámod az iskolai közösségi szolgálathoz? Vagy szeretnéd már időben elkezdeni az önkéntes munkát, de még nem találtad meg ehhez a megfelelő helyet?

Bármelyik is legyen rád igaz ezek közül, nálunk a helyed, ha egy bármikor és bárhol végezhető önkéntes munkát keresel.

Mi, az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány munkatársai azt tűztük ki célul, hogy az informatika minden eszközével segítsük a vak és gyengénlátó embereket. Lapról hangra kezdeményezésünk célja, hogy látó önkéntesek felolvasásában, az interneten keresztül meghallgathatóvá és letölthetővé tegyünk a vak és gyengénlátó érdeklődők számára olyan újságcikkeket, amelyek csak nyomtatásban jelentek meg. Ahhoz, hogy cikkállományunk gyarapodhasson, pont az általad végzett közösségi szolgálatra, vagyis a te hangodra és idődre van szükségünk.

Természetesen tudunk igazolást adni a nálunk végzett közösségi szolgálatról, sőt… Nálunk duplán számít a munkád, ugyanis minden felolvasott újságcikk időtartamát kétszeresen számítjuk be a közösségi szolgálatba. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogyha egy öt percnyi cikket felolvasol, azt tíz perc közösségi szolgálatnak ismerjük el.

Hogyan csatlakozhatsz hozzánk?

Egyeztess az iskolai közösségi szolgálatot koordináló tanároddal, majd regisztrálj felolvasóként a www.laprolhangra.hu oldalra! Olvasd el figyelmesen az ott található információkat! Ha kérdésed van, írj bátran a laprolhangra@infoalap.hu e-mailcímre!

Várunk szeretettel a Lapról hangra felolvasói közé!

72 óra kompromisszum nélkül – lehetőség és pályázat

Kedves Diákok!

A 72 óra kompromisszum nélkül kezdeményezés 10 éves idén (október 12-15.), így nem csak az akcióra, hanem egy rövid pályázatra is felhívják a fiatalok figyelmét!

A programról:

Több vagy, ha adsz

72 óra? Matematikailag 72 óra = 3 nap. 🙂
Az idén 10 éves akció a fiatalokat hívja közös összefogásra! Célunk, hogy együtt tegyünk másokért, közvetlen vagy távolabbi környezetünkért. Az önkéntesség megélése mindennapjaink része, és néha észre sem vesszük, amikor önzetlenül adunk. Ennek tudatosítása fontos, hiszen ha valamire odafigyelünk és szívesen tesszük, akkor jó szokásunkká is válhat. Az akció során – ami minden év október második hétvégéjén három napon át, országszerte zajlik – kisebb-nagyobb csoportokban vállalkozhat mindenki közhasznú feladatokra: mint például intézmények, játszóterek felújítására, erdőtakarításra, szociális segítségnyújtásra vagy kulturális műsorok szervezésére különböző választott közösségeknek. Fiatalok csoportjai országszerte arra szánják ezt a három napjukat, hogy másoknak segítsenek. Várunk minden új csatlakozót!”

Jelentkezni a programra Borókánál vagy Piroskánál lehet!

És a pályázat:

 

Safer Internet Program – Youth Panel

A hazánkban 2009 óta futó Safer Internet Program Youth Panel csapata új tagok jelentkezését várja. Olyan fiatalok jelentkezését várják, akik szeretnének hangot adni a véleményüknek, átadni tudásukat kicsiknek és nagyoknak, megosztani a tapasztalataikat az internet világáról!

A jelentkezés feltételei: magyar és angol nyelvű motivációs levél, hogy miért szeretnének részt venni a programban.

A jelentkezés határideje: 2017. szeptember 30., éjfél a sip@gyermekmento.hu email címen. A jelentkezést kérjük jelezni Borókának vagy Piroskának is!

 

Szemétszedés a kiserdőben

Kedves Diákok!

Aki környezet- és természetvédelmi területen szeretne tevékenykedni, október 23-án, szombaton a Wekerle-telep-József Attila telep közötti kiserdőben 5 óra közösségi szolgálati tevékenységet teljesíthet szemétszedéssel.

Részletek és jelentkezés: 039-es irodában Borókánál.

 

TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért!

Vegyél részt szeptember 16-án, szombaton 9-14 óráig az országos környezetvédelmi programban, a Földművelésügyi Minisztérium által szervezett TeSzedd! akcióban, és segíts Te is megszabadítani a szeméttől környezetünket.

Jelentkezni a biológia előadó tanárijában Gerséné Varga Ildikónál, a program felelősénél kell, illetve a 9.-eseknek a gólyavezetőknél is lehet.

Ez a program remek alkalom, hogy 5 óra közösségi szolgálatot teljesíts!

Gyülekező 9.00-ig a  Leöveyhez közeli Kerekerdő park Vendel utca-Márton utca sarkán. 9.00-kor: regisztráció, kesztyűosztás mindenkinek, gyűjtőzsákok osztása 5 fős csoportonként, balesetvédelmi oktatás, tudnivalók ismertetése (pl.: mit nem szedhetsz).

Legyen nálad: osztálypóló, enni- innivaló, kézfertőtlenítő, ragtapasz

A programon a résztvevőkről fotó készülhet az iskola honlapja és az önkormányzati dokumentáció számára.

 

2 fő IKSZ-es diákot vár a Budapesti Operettszínház

A Budapesti Operettszínház Szervezési Csapata várja 2 fő lelkes diák jelentkezését közösségi szolgálatra a 2017/18-as tanévre.

Olyan tanulók jelentkezését várják, akik valamennyire ismerik a Budapesti Operettszínházat, jártak már ott, esetleg közel áll hozzájuk az operett, illetve a musical világa!

Jelentkezni lehet érkezési sorrendben a 039-es irodában Borókánál.

Kerékpárverseny

Szeptember 24-én, vasárnap a kamaraerdei kerékpárverseny szervezői pályarendezői feladatokra várnak 3-5 diákot. Jelentkezni Mile Lajos tanár úrnál kell e-naplós üzenetben, vagy a tornacsarnokban személyesen (5 óra igazolás jár érte).

Digitalizálás az Országos Idegennyelvű Könyvtárban

Az Országos Idegennyelvű Könyvtárban lehetőség van napi 2, heti 6 órában IKSZ tevékenység végzésére a könyvtár nyitvatartási idejében (H: 10:00-20:00; K: 10:00-20:00; Sze: 12:00-20:00; Cs: 10:00-20:00; P: 10:00-20:00). Az érdeklődő diákoknak főként régi dokumentumokat kellene digitalizálniuk  a könyvtár kölcsönzői részlegén.

Jelentkezni lehet Borókánál és Piroskánál a 039-es irodában.