PsychArt24 – művészeti maraton

Ismét újabb lehetőség! A Moravcsik Alapítvány iskolai közösségi szolgálatot teljesítők jelentkezését várja a 6. PsychArt24 művészeti maraton lebonyolításában való részvételre.
A program időpontja:
2015. szeptember 25.;12:00–szeptember 26., 12:00
A program helyszíne:
Semmelweis Egyetem Elméleti Orvostudományi Központ
1094 Budapest, Tűzoltó u. 37-47.
Az Alapítvány a következőket szeretné előre megosztani az érdeklődőkkel: Az Alapítvány munkatársai, a Budapest Art Brut Galéria alkotóközösségével közösen, azért döntött a Magyarországon egyedülálló rendezvény lebonyolítása mellett, hogy a művészet kifejező erejét felhasználva hozzájáruljanak a fogyatékkal élők önértékelésének erősítéshez, az ellenük irányuló előítéletek és diszkrimináció csökkentéséhez, a társadalom által, a pszicho-szociális fogyatékkal élők köré emelt falak lebontásához. A rendezvény különlegessége, hogy a fogyatékkal élő személyek nem csak, mint alkotók, hanem mint az esemény szervezői, lebonyolítói is részt vesznek a programban.
Ellátandó feladatok iskolai közösségi szolgálatosok számára:
– Regisztráció ellátásával kapcsolatos feladatok
o A programra érkezők tájékoztatása magyar, angol, német nyelven
o A regisztrációs lapok kitöltésében segítségnyújtás
o Festőkartonok kiadása
o Csoportok fogadása és munkájuk segítése
– Az alkotók munkájának támogatása
o Festékek adagolása
o Eszközök tisztítása
o Elkészült alkotások összegyűjtése, átmeneti elhelyezése, előkészítése szállításra
– Általános feladatok
o A helyszín előkészítése, berendezése, illetve visszarendezése
o Szállításban való részvétel

A kapcsolattartóknál jelentkezhettek (a 039-es szobában vagy a facebook-on).

Szeptember 25-én végezhető X

A Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány lelkes önkénteseket keres szeptember 25., péntek délután 14:00-tól 18-19:00-ig a budapesti Ronald Házba (a Leöveyhez közel: VIII. Apáthy István utca). Aki szívesen segítene tartósan beteg gyerekeknek szebbé tenni a napját, aki szívesen vigyázna, játszana a gyerekekkel, vagy segítene a konyhában, esetleg tud arcot festeni, gitározni, énekelni, azoknak a mielőbbi jelentkezését várjuk a 039-esben Borókánál.

 

X az IFI Feszten

Szeptember 25-én, pénteken a Ferencvárosi Művelődési Központban a Medáliák Egyesületnél végezhető IKSZ tevékenység: beszélgetés, szórólapozás.

Aki kedvet érez tanítás után pénteken X-re, jelentkezzen Borókánál.

Közösségi tér

Szeptember 23-án 14.10-kor az alagsorban kialakított új diákszobánk és közösségi terünk ünnepélyes megnyitójára kerül sor, amelyre a szomszédos “Komplex” általános iskola alsó tagozatos osztályát is vendégül látjuk. Jelentkezőket várunk, akik szívesen játszanának a kisdiákokkal az új szobában. Közösségi szolgálati órát igazolunk érte.

9. évfolyam tájékoztató előadása

Kedves Új Leöveysek!

Az előadás elérhető a Letöltések menüpont Hasznos tudnivalói között.

Kérjük, hogy mindenki hozza be az osztályfőnökének a kitöltött jelentkezési lapot, amelyen a területeket vagy fogadóhelyeket megjelöltétek!

—————————————

A 9. évfolyam számára közösségi szolgálatról tájékoztató előadást tartunk a Kodály-teremben szeptember 11-én, pénteken a tanórák után az alábbiak szerint:

9.Ny és 9.D osztálynak a 6. órában
9.A, 9.B és 9.C osztály számára a 7. órában.

A tájékoztatással a közösségi szolgálat előkészítése a 9. évfolyam számára megkezdődik, így itt 1 óra X igazolást is jóváírunk.

Új diákjaink itt kapják meg közösségi szolgálati naplójukat, és kiosztásra kerül a szülők által is aláírandó jelentkezési lap is.

Minden diák részvételére számítunk, hogy megkezdhessétek a közösségi szoláglatos munkát!

Új tanév, újra XL!

Kedves Diákok!

Immár minden évfolyamot érint az iskolai közösségi szolgálat. 🙂 A 12-13. évfolyamot a legégetőbben… A most érkező 9. évfolyam tájékoztatása még folyamatban van, lesz majd egy közös alkalom a felkészítésre, hamarosan megtudjátok!

Mindenkinek ajánljuk az oldalt, igyekszünk friss információkat feltenni, de kérjük, ha egyedi helyetek, igényetek van, keressetek minket személyesen vagy e-mailen, fb-on!

A 2015/16-os tanévben mindenkinek kellemes IKSZ élményeket kívánunk:

Boróka és Piroska