Vígszínház

A Vígszínház 5 diák jelentkezését várja közösségi szolgálatra. A tevékenységet színházpedagógusok irányítják és segítik. Feladatok: szórólaposztás, rendezvényeken való segítségnyújtás, csoportos diákfoglalkozások előkészítése, a csoportok “kulisszajárásra” kísérése,  piackutatásban való részvétel.

A jelentkezőket a 039-es szobában várjuk a tevékenységhez szükséges kitöltendő dokumentumokkal.

Szépművészeti Múzeum

A Szépművészeti Múzeum a történelem és a művészettörténet iránt érdeklődő diákok számára ajánl közösségi szolgálati tevékenységet két gyűjteményében, ahol az ókori görög, etruszk, római és egyiptomi kultúra tárgyai láthatók.

Részt vehettek egyiptomi témájú vetélkedők tervezésében/szervezésében, az ötletelésben és a kidolgozásban (márciusig tart, akár mind az 50 órát el lehet vele tölteni) vagy az antik gyűjtemény által szervezett vetélkedő-feladatlapok tesztelésében (ez nagyrészt otthonról végzendő online, egyszer-egyszer a múzeumba kellene bemenni, körülbelül márciusig tart, összesen 20-30 órányi feladat).

A tevékenységet Csuka Zsuzsanna szervezi, aki email-ben várja jelentkezéseiteket. Írjátok meg, melyik iskolából jöttök, melyik osztályból, melyik feladat érdekelne Benneteket, illetve hogy melyik az a fix időpont, amikor ráértek.

Csuka Zsuzsanna e-mail címét megkaphatjátok a kapcsolattartóktól. Jelentkezzetek érte online vagy a személyesen az iskolában, a 039-es szobában.

 

Csicsergő Óvoda

A szomszédos Csicsergó Óvoda (Thaly Kálmán utca 38.) fogadja közösségi szolgálatra a leöveys diákokat. Az első, bemutatkozó találkozásra 2-3 fős csoportokban várnak Benneteket bármely nap 1/2 2 és 3 óra között. A Süni csoport pedagógusait keressétek, Timi nénit és Melinda nénit. A rendszeres tevékenység időpontját már velük kell egyeztetni, és ők fogják elmondani a tevékenység végzésének feltételeit is.

 

Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár felkészítő

Kedves Diákok!

Aki a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárában szeretne tevékenykedni, október 8-án 14.30-tól vehet részt a könyvtári felkészítőn. Kérjük, hogy aki jön, és még nem jelentkezett, tegye meg mielőbb a 039-es szobában.

A jelentkezőkkel 8-án, szerdán 14 órakor találkozunk az iskola kapujában, és a felkészítőre közösen megyünk át.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!