Jogszabályi változás!

Kedves Diákok!

Változott az Iskolai Közösségi Szolgálat végrehajtási jogszabálya, az alábbi pontokban:

  • Az eddig végezhető 7 terület mellé egy nyolcadik került be a jogszabályba, ahol végezhető IKSZ tevékenység:

h) az egyes rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerveknél bűn- és baleset megelőzési területen.

Aki ezen a területen szeretne tevékenykedni, szükséges tudnia, hogy a tevékenység csak fogadóintézményi mentor bevonásával végezhető (iskolánknak ez esetben együttműködési megállapodás megkötése kötelező).

 

  • A másik változtatás, hogy azon diákok, akik 11. évfolyam végéig nem tudták teljesíteni az 50 óra IKSZ tevékenységet, külön kérvény nélkül megtehetik ezt a 12. évfolyamon is, az érettségi vizsga megkezdéséig. Tehát az érettségi vizsga nem kezdhető meg az 50 óra teljesítési igazolása és dokumentálása nélkül! Kérjük azonban, hogy a saját érdekében mindenki, az iskola szándékának megfelelően 9. évfolyamon, de legkésőbb 11. évfolyam befejezésééig teljesítse közösségi szolgálati kötelezettségét.

 

Az IKSZ teljesítéséről bővebben honlapunk X=? oldalán olvashattok.

 

 

 

Felkerült a tájékoztató előadás

Kedves 9. Évfolyamosok!

A 2014. szeptember 19-én megtartott tájékoztató előadás prezentációja felkerült a Letöltések menüpont Hasznos tudnivalói közé. Közvetlenül innen is elérhető.

Kérjük, hogy a Közösségi Szolgálatra való jelentkezési lapot szülővel aláíratva mindenki legkésőbb 2014. 09. 26-ig adja oda osztályfőnökének.

Kérdésekre szívesen válaszolunk a piroska@leovey.hu, boroka@leovey.hu címeken, vagy a 039-es szobában, illetve a FB-on.

 

Sikeres választást kívánnak:

az IKSZ koordinátorok

Közösségi Szolgálat időtartama

Kedves Érintett Diákok!

Az Iskolai Közösségi Szolgálat 50 óra, alkalmanként 1-3 óra közötti munka igazolható.

Az X-et teljesítő diákokra ez a szabály érvényes a törvények értelmében! Nem vonatkozik az Iskolai Közösségi Szolgálatra az önkéntességről szóló törvény, kérjük, hogy ezt mindenki vegye figyelembe!!!

(Az 50 órán kívül teljesített munka már önkéntességnek és nem közösségi szolgálatnak számít, az 50 órán felüli munkavégzés az önkéntes törvény hatálya alá esik, és a szervezettel külön önkéntes szerződés kötését teszi szükségessé!!!

A teljesítési naplóban kérjük, így mindig csak 50 óra X szerepeljen!!!)

Törvényi háttér:

http://www.kozossegi.ofi.hu/Contents/ShowContentByTitle?title=T%C3%B6rv%C3%A9nyi%20h%C3%A1tt%C3%A9r

Gyakran ismételt kérdések :

12. El lehet-e térni a meghatározott időkorláttól? Pl. tanítási napon nem haladhatja meg a két órát, de pénteki napon, amikor a tanulónak kevesebb órája van, és egy hétvégi program szervezésében segédkezik, lehet-e ez három óra?

Válasz:

A tanulók naponta legalább egy, legfeljebb három óra közösségi szolgálatot végezhetnek, függetlenül attól, hogy tanítási nap van vagy sem. Egyéb előírások nem vonatkoznak kötelező érvényűen a diákokra.

E-napló adminisztráció

Kedves Diákok!

Kérjük, hogy az X-es teljesítési naplótokat, minden hónapban (ha van benne új tevékenység) adjátok át az osztályfőnökötöknek, hogy az e-naplóba regisztrálni tudja a közösségi munkátokat!

Abban az esetben, ha ez megtörténik, személyesen követhetitek, hogy hol tartotok, és hogy rendben van-e a nyilvántartás. Aki nem adja át az osztályfőnökének havonta a naplóját, annak év végén nem fogjuk tudni visszamenőleg igazolni a tevékenységeket!

Köszönjük a megértést!

A nyári XL tevékenységekről

Kedves Diákok!

Folyamatosan frissül a nyári Iskolai Közösségi Szolgálati tevékenységek listája! Mindenkit arra kérünk, hogy ha a honlapunkon ajánlott listából választ, minél előbb vegye fel a kapcsolatot az iskolai koordinátorokkal a honlapon jelzett módon, hogy a részleteket megtudhassa!

Aki leadott jelentkezési lapján konkrét fogadó helyet jelölt meg, és az nem az egészségügy területére esik, megkezdheti a munkát az együttműködési megállapodások megkötése előtt is. Igyekszünk a megállapodásokat minél előbb mindenkivel megkötni, de kapacitásunk véges! Az együttműködési megállapodások megkötése csak az egészségügy területén előfeltétel a közösségi szolgálat végzésének, a többi területen csak a naplótokat ne felejtsétek aláíratni! Köszönjük a türelmet!

Mindenkinek szép nyári élményeket kívánunk az IKSZ kapcsán, és várjuk a képes élménybeszámolókat!

Mit kell tenned ahhoz, hogy elkezdhesd az XL tevékenységet?

Kedves Leöveysek!

A tisztánlátás érdekében, és a félreértések elkerülése végett pontokba szedjük Nektek, hogy mit kell tennetek az Iskolai Közösségi Szolgálat folyamatában:

  • Tölts ki az iskolai IKSZ jelentkezési lapot, amelyet a szüleid is aláírnak, hogy lássátok, milyen területek közül, mely tevékenységet választanád szívesen!
  • Ezután választhatsz, hogy az iskola által felajánlott segítséget a fogadó intézmények tekintetében elfogadod-e, vagy sem.
  • Amennyiben van ismerősöd az IKSZ keretében végezhető tevékenységi területek valamelyikén (lásd itt), és a szolgálatot az ismeretségeden keresztül, egyénileg szeretnéd végezni, VAN rá lehetőséged! Ebben az esetben kérjük, hogy tájékoztasd osztályfőnöködet, vagy az iskolai IKSZ koordinátorokat a választásodról. Amennyiben igényled, a választott hellyel felvesszük a kapcsolatot, és mintegy segítségként Együttműködési megállapodást kötünk a hellyel, amelyben rögzítjük az XL tevékenységeid fontosabb paramétereit. FIGYELEM! Amennyiben egészségügyi területen végzel XL tevékenységet, az Együttműködési megállapodás megkötése, és a fogadó intézmény által biztosított mentor személye kötelező még akkor is, ha ismeretség alapján végzed a tevékenységet!
  • Amennyiben nem tudod, hol szeretnél XL tevékenységet végezni, nézd meg az XL honlap Fogadó helyek menüpontját, ahol tevékenységi területenként böngészheted végig, hogy intézményünk mely partnerekkel áll kapcsolatban. Az egyes helyekre rákattintva pirossal láthatod a nagyon konkrét tevékenységeket a közeljövőben. Amennyiben valamely fogadó intézmény, vagy az ott végezhető tevékenység akár a konkrét, akár az átfogó leírás alapján megtetszik, kérjük, hogy vedd fel a kapcsolatot az iskolai IKSZ koordinátorokkal, akik segítséget nyújtanak a további teendőkkel kapcsolatban. Ők fognak gondoskodni arról, hogy védelmedben lehetőség szerint minden fogadó intézménnyel Együttműködési megállapodás készüljön az adott szolgálathoz.
  • Elvégzed a választott XL tevékenységet, amelyet 10%-ban megelőz egy felkészítés, majd 10%-ban egy lezárás követ.
  • Az iskola Teljesítési naplót biztosít a számodra, amelyet az osztályfőnöködtől a Tanévzárón kapsz meg. Kérjük, hogy ha még nem hoztad vissza a jelentkezési lapot, ezt is legkésőbb a Tanévzáróra tedd meg! A naplóba kell beírni mindig az adott tevékenységet és az időpontot, majd aláíratni a Fogadó hely kapcsolattartójával (szakmai koordinátor, aki a helyszínen fogad téged), vagy a mentorral, bizonyos esetben pedig azzal, akinek segítesz (idősek segítése otthonukban).
  • A Teljesítési naplódat minden végzett tevékenység után, vagy havonta át kell adnod az osztályfőnöködnek, aki az alapján dokumentálja az óraszámokat az e-naplóban. Ott te is követheted, hogy a két adat megegyezik-e! Kérjük, vigyázz a naplódra, mert az adatok elvesztése esetén pótolhatatlan információk tűnhetnek el!
  • A végzett munkaórák száma az e-naplóból fog bekerülni az év végi bizonyítványba.
  • Élménynaplót vezetsz, egy tetszőleges, XL-nek kijelölt külön füzetben, ahol leírod az adott közösségi szolgálati tevékenységgel kapcsolatos élményeidet, tapasztalataidat. A naplóba, ha tudsz, készíts fotókat is, amit aztán megosztasz e-mailben az iskolai IKSZ koordinátorokkal, hogy a honlap Képgalériájába felkerülhessenek azok számára, akik az adott tevékenységet a következő években végezni szeretnék.
  • Készíts rövid kiselőadást a tanév végén megrendezett “Szolidaritás napjára” a végzett tevékenységeidről, vagy azok közül a legérdekesebbekről! Minden ilyen élmény felkerül az XL oldalra a Letöltések közé, hogy iskolatársaid, tanáraid, szüleid láthassák, milyen értékes segítő tevékenységet végeztél! Bízunk benne, hogy a legjobb kiselőadásokat a következő 9. évfolyam tájékoztató napján bemutathatjuk!

Most már akkor nincs más hátra:

“elkészülni, vigyázz, kész, X”!!!!

Mindenkinek szép élményeket kívánnak az iskolai kapcsolattartók!