A 10 Millió Fa Alapítvány szervezésében május 28., szombaton 9-13 óra között lesz lehetőség közösségi szolgálatosként részt venni a Boráros téren nemrég kialakított Miyawaki minierdő karbantartásában.
Jelentkezni Hervai Franciskánál lehet a 70/633-3813 számon.
Kategória bejegyzései: Egyéb
Korrepetálás az Egyszülős Központban
Iskolánktól 1 metrómegállónyira működik az Egyszülős Központ, ahol nagy örömmel várják olyan gimnazisták jelentkezését, akik szívesen segítenének általános iskolás gyerekeknek a délutáni tanulásban.
Jelentkezni a plakáton megadott e-mail címen lehet.
Az Egyszülős Központ tájékoztatója :
“A 2018 óta működő Egyszülős Központ azért jött létre, hogy egyenlő esélyt teremtsen a több mint félmillió egyszülős gyereknek és támogató közegként segítse az egyszülős családok mindennapjait. Központunk többféle gyakorlati segítséget, támogatást, közösségi programokat nyújt.
A jelenlegi járványügyi helyzetben az eddigieknél még nagyobb igény jelentkezett a felzárkóztatásra, az elmaradások pótlására, ezért igyekszünk a tanulásban segítők körét bővíteni. Szeretnénk felajánlani a szociálisan érzékeny középiskolai tanulóik körében azt a lehetőséget, hogy általános iskolásoknak tartott felzárkóztató órákkal is ledolgozhatják az önkéntes órakeretüket. Ez a tevékenység számukra mindössze heti 1 óra lekötést jelentene. Annyit kérünk csak, hogy legalább fél éves időtartamra vállalják, a korrepetálást. A személyes foglalkozások helyszíne az Egyszülős Központ, de természetesen a mostani viszonyoknak megfelelően online is történhet. A közös tanulás koordinálását a Központunk munkatársa végzi.
Meggyőződésünk, hogy a diákok számára is hasznos lenne ez a felelősségteljes segítő munka. A gyerekek számára pedig külön élményt jelentene, ha gimnazistákkal tanulhatnának együtt.”
IKSZ a Természettudományi Múzeum nyári táboraiban
IKSZ lehetőséget kínál a Magyar Természettudományi Múzeum nyári táboraiban június 21- augusztus 27. között.
Jelentkezés Holicsné Gémes Borókánál a boroka@leovey.hu címen. A bejelentést követően a múzeumi kapcsolattartóval kell egyeztetni.
Írj történetet!
Írj rövid történetet a Szentendrei ÁRVÁCSKA Állatvédő Egyesületnek!
Az egyesület 3 óra közösségi szolgálatot igazol, ha az állatvédelem témájába illő bármilyen megélt, tapasztalt élményedet rövid, olvasmányos történetben leírva, fotóval kiegészítve megküldöd nekik.
Írásodat az egyesület felteszi a honlapjára, ahol az érdeklődők olvashatják. Az egyesület a szüleidtől fog hozzájárulást kérni a honlapon való megjelenéshez.
Több történetet is küldhetsz, mindegyikért 3 órát igazolnak.
Az email-címet, ahová írásaidat küldheted Borókától vagy Piroskától kaphatod meg.
Mester Galéria – jelenléti IKSZ
Március 15-én, hétfőn a Mester Galéria és Közösségi Tér segítségével egy köztéri festő performanszba kapcsolódhatsz be IKSZ-es keretben. A program 3-4 közösségi szolgálatos óra elvégzésére ad lehetőséget.
MAXIMÁLIS LÉTSZÁM – minden sezrvezési helyről – összesen 7 fő!
Amennyiben érdekel, jelezd mielőbb nekünk.
Online végezhető IKSZ
Az ADOM Diákmozgalom (Alapítvány a Diákközpontú Oktatásért) online végezhető tevékenységeket hirdet.
Feladatok:
- alsóbb évfolyamos diákok online korrepetálása,
- az ADOM szervezet online tevékenységeinek segítése.
Jelentkezni lehet az iskolai kapcsolattartóknál.
72 óra kompromisszum nélkül
Az idei 72 óra kompromisszum nélkül program keretében október 8-11. között várják az önkéntes segítőket. A segítségért IKSZ órák is kaphatók. Részletek a 72ora.hu oldalon.
Kertrendezés a IX. kerületben
A Ferencvárosi Intézményüzemeltetési Központ szívesen fogad diákokat a nyári szünidő folyamán közösségi munka keretében végezhető kertrendezési munkákra. A kerület óvodái, bölcsődéi, és művelődési központja körüli gyomlálást, kerítésmázolást, stb. lehet végezni.
Jelentkezni Pusztaszeri Bianka ügyintézőnél kell e-mailben a pusztaszeri.bianka@intezmenyuzemeltetes.hu címen.
Újra él!
Kedves Diákok!
Többen észrevettétek, hogy sajnos XL oldalunk sokáig gyengélkedett. Örömmel jelentjük, hogy nyárra meggyógyult, és olvashatjátok a híreket, tudnivalókat.
Néhányan a karantén alatt is végeztek tevékenységet, de tudjuk, hogy többen tervezik a nyári teljesítést. Mielőtt a nyári IKSZ tevékenységhez hozzákezdetek, kérjük, hogy olvassátok el újra az X=? részt, valamint néhány pontban összefoglaltuk, mire kell figyelni a nyári teljesítés során.
Együttműködési megállapodás megkötését a törvény az egészségügyi terület fogadó helyeivel, a rendőrséggel, katasztrófavédelemmel és a szociális területen belül a hajléktalanellátás intézményeivel írja elő kötelezően számunkra.
Egyéb esetekben nincs törvényi kötelezettség megállapodás megkötésére, de azt a fogadóhelyek előírhatják. A tevékenység elkezdésének megkönnyítése és az adminisztrációs terhek csökkentése érdekében el szoktunk tekinteni az írásbeli megállapodástól, ha a diákok olyan fogadóhelyre mennek, amelyet személyesen régről ismernek, például: általános iskolájukba, sportegyesületükhöz vagy régi óvodájukba.
A fogadóhelyek menüpontban található a szerződéssel már rendelkező partnereink folyamatosan bővülő listája.
KÉRJÜK, HOGY MINDENKI, AKI NYÁRON SZERETNE TEVÉKENYKEDNI, KÜLDJE EL NEKÜNK NEVÉT, OSZTÁLYÁT ÉS HOGY HOL TERVEZ TEVÉKENYSÉGET VÉGEZNI. Szükséges az iskola hozzájárulása minden esetben! Jelezhettek a boroka@leovey.hu vagy a piroska@leovey.hu címen, vagy a facebookon.
Amennyiben együttműködési megállapodást igénylő helyre mentek, annak elintézését mielőbb kezdjük meg, mert júliusban már nem tudunk megállapodásokat kötni.
Nyáron (tanítási időn kívül) 1-5 óra közötti IKSZ tevékenység végezhető naponta. Kérjük, hogy a teljesítési naplód minden esetben legyen nálad, melyet szeptember elején adj le az osztályfőnöködnek, hogy beírhassa a végzett órákat.
Kellemes nyári IKSZ élményeket kívánunk!
Úszótábor
A IX. kerületi LoBoGó Tanuszoda közösségi szolgálatra vár diákokat úszó- és sport táborukba 2019. június 17-12. között.
Bővebb információ: +36 70 317 3629
A táborról itt lehet többet olvasni: www.lobogotanuszoda.hu